Turul száll a nyári éjen, hangtalan bukik alá a legnagyobb fényben. Ő az élet, mely a mélyből bújt elő, tavaszponton feje jobbra, balra dől… és ő, a fény csak emelkedik, áldást hoz a teremtett világba, de nem kérkedik. Mikor eléri az ég legmagasabb pontját, lenyúl a sötét mélybe, s onnan egy Bakot felránt. Szegény kecske, téli éjben megtekeredve, mily kiszolgáltatott itt, nyári éjnek karmai közt!Könnyű préda most…
Madarunk tarajos nyaka ívbe hajlik, kecske zörgő csontja szinte hallik, ám mit ad Isten, sólyom csőre saját mellébe vág... nem, ilyen nincsen! De bizony, van barátom, mert a jóság tett, nem álom! A fénymadár nem öli meg az ellent. Nem, ő lelkéből táplálja magát, önként száll alá, hogy a másik emelkedjen!
Nem harcol a sötét ellen, az ő dolga nem más, csak hogy tükrözze Istent!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése