Turulként szálló anya az éjben, mi csőrében, az fejében. Élet üzenetét hozza, az Úrtól kapta…ám maga is jól tudja. Két gyermeket rejt hóna alatt, életek közt szárnyal velük, páros úton halad. Holdanyai karmaival az ikreket megragadja, a Teremtő felé viszi, alább nem adja.
Családok felett vezeti a gyermeket, egyik tűzként égbe tör, másik langyos vízként szendereg. Előbbinek visszafogja szárnyát, nem engedi, a vakmerőt bántsák. Másikat elölről emeli, az ég felé repteti. Két fiókát nevel keblén, jó anya a család szintjén. Még annál is jobb, hiszen nézd csak azt kis fiókot! Bizony vízi madár fiókáit emeli a turul, ki szolgálhatna táplálékul! Ez ám az isteni kegyelem, az anyai áldozat! Női lélek magasabbra nem juthat!
Nemzetünk felett is ő röppent fel, hunok nyomán Álmos népét hozta el. Atilla hozta az élet ágát, szárnyai alatt a Turul nemzetség két ágát. Egyik felfelé tört, sok rosszat eltörölt, másik befelé figyelt, magházába rejtve lassan életre kel. Tejútnak két ága, kettő madár szállott rája. Atillát a Sas csillagképe rejti, ám a másik Hattyú, Álmos hadát sejti. Hazatérő magyarok lelke… érjetek már végre fényre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése