Egy oldal, ahol szavakká válnak a hullámok, melyek bennem összecsapnak,
mélybe húznak, égbe emelnek. Szabad írások, szabad embereknek.

2016. február 17., szerda

Szeretkezzünk!



Erőm izmaimban, tudásom agyamban, hitem szívemben hordom? Ez az egész, ki előtted áll, nem én vagyok, csak mondom. Ereim patakjai véremnek, de vízrajzom nem több, mint folyama létemnek, embernek születtem. Egynek a sok közül, kinek bőre alatt egyszerre az összes ott feszül, s köztük Én, ki valójában vagyok, én kellene rendet tartsak… a Teremtőmnek is része vagyok. Okkal vagyok, hogy szeressem magamban a tolvajt, amiért neki kevesebb jutott, hogy oldozzam fel a hitetlent, ki annyit csalódott, hogy társa legyek az árvának, akit mindenki elhagyott!

És te, te ki vagy, tudod? Valamelyik sértődött, megcsalt, aki itt maradt, vagy aki elfutott? Melyik szerepet játszod éppen, jólesőn bujkálva karaktered személyében? Nem kell meggyőznöd, ha akarod elhiszem, s megértem. Ha kell hozzád illő szerepet keresek magamnak, s játszhatunk ketten egész éjjel, de akkor is eljő a holnap! Nem lesz örökké éjjel, s ha felkel a nap, meglátod majd te is a két sereget egymással szemben, kétoldalt ugyanazon emberek más – más öltözetben.

Minek tékozoljuk időnket, ne várjuk meg a reggelt! Vessük le bőrünket, tegyünk le minden pajzsot, fegyvert! Szeretkezzünk igazán mezítlenül! Egyetlen csókunktól az összes arcra pír kerül, s mikor éppencsak, de megérintjük belülről Istent, hidd el érezni fogja azt minden! Az utolsó pillanatban, de még mielőtt késő lenne, a végsőkig feszült bőrruhák megpattannak, s kik a testekben utolsó tusájukat vívták, megérzik újra mi a szabadság!

Gyere hát, nézz a szemembe, hadd tegye a dolgát Isten, kinek rajtunk kívül ereje, tudása, de még hite sincsen!

Debrecen, 2016.január 27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése