Egyedül vágtam a világnak, utam csak annyi, mit az élők járnak, kik itt tolongnak köröttem, nem számít honnan jöttem. És az sem hová megyek, minden út odavezet... mégis mintha csak egy zsinóron húzna az élet, követem sorsom, koptatom a térképet. Vállamon többen is jönnek, persze nem láthatod őket, ám ha félrelépek megböknek, elébem bársonyszőnyeget görgetnek. Egyre könnyebb léptem e létben, ha nem értesz, megértem. Láthatatlan falak húzódnak közöttünk, abból az anyagból, miből mindketten születtünk, és most ez a határ mégis, vakok vagyunk mindketten, de látom így is.
Magányos út ez, noha együtt megyünk rajta, ne várj senkitől semmit, ha kell, úgyis megadja. Ne bánts senkit, ha nem ért meg téged, ő is oda megy, mégis máshova lépett! Ne a többieket nézd, befelé figyeld a világot, mígnem ott mindünket meglátod. Béke legyen benned és béke lesz a világban... megtalálja egyszer mindenki, magányos útjában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése